2018. december 27., csütörtök

Levendula szappan


Ezúttal kipróbáltam a titán dioxidot, ami a szappan megkötését gyorsítja, és a massza hamarabb megszilárdul tőle. Emellett pasztell árnyalatúvá "fehéríti" szappanunkat, ami jobban kiemeli a hozzáadott pigmentek színét. Púderesebb színárnyalatokat kaphatunk a segítségével.
A lényeges teendő mindösszesen annyi, hogy elkeverjük a titán dioxidot egy kis olajban, csak 1-2 kávéskanálnyi kell hozzá. A szappankészítés során 1 kg zsírhoz 1-2 kávéskanál titán dioxiddal számoljunk. Az olajjal elkevert port ezután a szalagosodási folyamatnál adjuk hozzá a szappanhoz.

A levendulás szappannál készítés közben jöttem rá, hogy kevés a mandulaolajam, így ki kellett pótolni egy kis olívaolajjal. Ráadásul a korábbi mennyiség 70%-át készítettem el, így kicsit át kellett számolni a receptben leírtakat, de amúgy ugyanaz, mint a mostanában készített kedvencem :)

A szappanba erős levendula főzet került (saját kerti :D ) és a végén szárított levendula virágokat szórtam bele.

A készítés időpontja: 2018.11.25.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése